2014. július 20., vasárnap

7. NAP - LEVEZETÉS


Hegykő (strand) – Fertőd (Eszterháza) - Budapest

Tekerési idő 0:00:00

Utolsó nap! Tekerés nélkül! Levezetésképpen megnéztük ma a fertődi Eszterházy kastélyt. Előtte azonban kihasználtuk a lehetőséget, hogy a kemping a stranddal közös területen van, így ingyen tudjuk ezt is használni. Míg én szétbontottam a sátrakat és mindent bepakoltam az autóba, a lányok már strandoltak. Szerencsére a csomagokkal nem kellett sokat foglalkozni, csak bedobtam mindent a csomagtartóba, viszont a biciklitartó és a biciklik felerősítése azért eltartott egy darabig. Nem siettük el az indulást, dél körül még ettünk egy-egy lángost, aztán 1 óra körül elindultunk. A kemping egyébként nagyon kulturált, a vizesblokkok is nagyon rendben vannak. Viszont az áhított teát és kávét itt sem tudjuk előállítani, mert rezsó ugyan van kitéve, de a gázpalack üres. :)

Fertődön a kastély közelében fizető parkolóban lehet az autót letenni. A kastély és parkja gyönyörűséges, viszont a kiállítást csak tárlatvezetéssel lehet megtekinteni, ami kb. óránként kezdődik csak. Mi például 40 perccel a következő turnus előtt értünk oda, ezért beiktattuk gyorsan a kastély mögötti park megtekintését. 2 órakor kezdődött a vezetés, összesen 26 termet lehet megtekinteni a 126-ból. Mint tudjuk, a kastély a korábbi évtizedekben nagyon lepusztult állapotban volt, ehhez képest a felújítás nagyon jól sikerült. Sajnos nagyon sok bútordarab eltűnt vagy megsemmisült, így sok tárgy máshonnan származik, de a vezetőnk minden teremben mutatott egy-két darabot, ami eredetileg is itt szolgált. Megtudtuk, hogy a ma már nem létező Operaházban bárki ingyen megtekinthette az előadásokat, illetve a kastélyban a család könyvtára mellett volt egy nyilvános könyvtár is. Meséltek nekünk Mária Terézia egykori látogatásáról is, illetve Haydn itteni munkásságáról.

Láthatóan nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a kastély legalább ilyen állapotban legyen, és megtudtuk, hogy további tervek is vannak a folytatásra. Erre szükség is van, mert úgy tűnik, egy-két „látványelem” kellene még ahhoz, hogy igazán kedvelt turisztikai célpont legyen. Amikor mi ott voltunk, például mindössze 10-12 embernek tartották a tárlatvezetést.

Miután végeztünk, még egy kávézás-fagyizás erejéig beültünk a kastéllyal szemben található étterembe, majd fél négy körül hazaindultunk. Egy gyors bevásárlást beiktatva végül negyed hétkor értünk haza Csepelre és megtapasztalhattuk, hogy végre elkészült az utcaszakaszunk aszfaltozása. Halleluja!

Anya: Majd’ egy héttel ezelőtt tekertünk el ugyanazon az útvonalon, ahol most autóval gurultunk kb. 7 percig. Akkor azért sem tudtuk megtekinteni a fertőszéplaki miniskanzent és a fertődi kastélyt, mert hétfő volt és ugyebár hétfő szünnap szinte mindenhol szünnap a múzeumokban. Gondoltuk, majd vasárnap hazafelé tartva a kastély előtt megállunk Széplakon a faluközpontban. Meg is álltunk, ki is szálltunk, én nagyon izgatott voltam, hogy vajon milyen az az 5 parasztház és udvara, amit nemrégiben 5 millió forintért tettek rendbe. Kerestük a bejáratot, és közben kiderült, hogy ebben a múzeumban nem csak a hétfő, hanem a VASÁRNAP IS SZÜNNAP! Ilyenkor szoktam agyvérzést kapni! Teljes dilettantizmus. Hogy akarjuk így „kultúra fogyasztásra szoktatni a népet”? Turistaszezonban, nyáron, vasárnap zárva egy ilyen hely? Egyáltalán vasárnap? Akár nyári szünet, akár nem, ilyenkor érnének rá a családok is, hogy betérjenek egy múzeumba! Tegyük fel, hosszú hétvége van, szombat-vasárnap-hétfő, egy csomó magyar elutazik arra a vidékre és ha nem kap észbe időben, már le is marad a skanzenlátogatás lehetőségéről. Mire átértünk a fertődi kastélyhoz (a két település össze van nőve), lenyugodtam.

Nagyon örültem, hogy olyan állapotban láttam a kastélyt, amilyenben. Azok után, ami történt vele a világháborúban és azt követően, egy csoda. Persze erről nem sokat mesélt az idegenvezető fiúcska, aki inkább jópofáskodott és sztorizgatott, de az épületről és annak történetéről nem sok információval tudott szolgálni. A kismartoni vezetés minőségével köszönőviszonyban sem volt, sajnos! Itt újabb turisztikai „bénaságok” voltak. Pl. a kastélyban lévő kávézót éppen felújítják, így nem lehet ott fogyasztani, csak a kastélyon kívül, a Gránátosház éttermeiben; a nemrégiben átadott Bábszínház épületét és kiállítását csak kedden és szerdán 14 órakor lehet megtekinteni, 2000 Ft-ért. Mégis miért? Ismét azt kérdezem: turisztikailag fontos területen és időszakban hogy lehetséges mindez? Shop működik, bár amit kínál, az távol áll attól, amit külföldi kastélymúzeumokban kapni lehet. Pedig köztudott, hogy a shopok bevétele sokkal jelentősebb egy ilyen intézmény fenntartásában…Meg persze a vendéglátós egységek…Kívülről egyébként tökéletes az épület, visszanyerte eredeti pompáját! Szívből remélem, hogy sok jó program és fejlesztés fog majd itt megvalósulni a jövőben. Egyébként megtudtuk, hogy az épületegyüttes még mindig a magyar állam tulajdonában van, de az örökös, nem tudom hányadik Eszterházy Antal herceg és felesége (70 év körüliek) most is ott él a kastélynak egy bizonyos részében, egy külön számukra fenntartott lakrészben, melynek pontos helyét az idegenvezetőnk diszkréten nem árulta el, de azt elmondta, hogy a herceggel gyakran össze lehet futni a parkban és az udvaron.

Hazafelé hamar kidőltem az autóban az egész heti „pihenés” következtében, és csak az M0-ás hídon ébredeztem…Azt hiszem, ma nagyon jól fogok aludni az ágyamban!

Szállás (szombat éjszaka+ autó parkolás 6 éjszakára): 10350 Ft
Reggeli: 1800 Ft
Ebéd: 1200 Ft
Kastélybelépő: 4000 Ft (családi)
Parkolás a kastély előtt: 480 Ft
Fagyi, kávé: 2300 Ft






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése